SZABADSÁG, FELNŐTTSÉG
“Az az ember, akinek nincs bátorsága, hogy az legyen, aki, mert fél, hogy elutasítják,
akinek nincsen bátorsága, hogy érezze, amit érez, mert azt hiszi, hogy az rossz,
akinek nincsen bátorsága, hogy azt gondolja, amit gondol, vagy hogy kimondja, amit gondol, mert fél, hogy mások akkor nem fogadják el,
aki nem vállal kockázatot, mert az túl nagy felelősséggel járna,
és aki nem próbálja meg megtalálni azt, amire szüksége van, hanem mindig másoktól kér segítséget, vagy sohasem kér segítséget,
az az ember nem válik felnőtté.” - Jorge Bucay
(Köszi A Csend Tere - Kövesdi Krisztina az idézetet!)
A szabadság kérdése a blog tizenéves fennállása óta központi témája az írásaimnak. Ma reggel olvastam egy cikket, amiben én rengeteg értéket találtam és érdemesnek a megosztásra. Bemásoltam ide nektek pár központi gondolatát. A szabadság és a pszichológiai értelemben vett felnőttség szorosan összefüggnek. Ez mind egyéni, mind társadalmi szinten megfigyelhető.
A Brandenburgi kapuról nekem a szabadság és az ellenállás jut az eszembe. Napi szinten vannak ott tüntetések, kiállások, szinte nem is lehet elmenni mellette a nélkül, hogy látnál egy (ált. több csoportot).
Pont tegnap volt az eszemben az a szó, hogy szófogadó.
szófogadó melléknév (-bb)
1. Olyan <gyermek>, aki szüleinek mindig szót fogad, engedelmeskedik. Szófogadó gyermek, kislány. Szófogadó gyermekek voltunk, s nem szegtük [anyánknak] a tilalmát. (Jókai Mór) || a. <Gazdájának, feljebbvalójának v. tekintélyként elismert személynek> készséggel engedelmeskedő; engedelmes. Jó huszár volt Pista … Szófogadó is volt, Soha semmit nem hibáza. (Arany János) Asszony már nem lehet szófogadóbb … mint ő a mai napig is. (Móra Ferenc)
A magyarság történelmében, főként a paraszti világban az engedelmeskedés nem csak kellő volt, hanem gyakran az elfogadás, a túlélés záloga is. Érthető, honnan érkezik és milyen mély gyökerei vannak annak a viselkedésmódnak, hogy követjük, amit mondanak. Az érdekes kérdés, hogy ez kétezerhuszonháromban hová vezeti a magyar embert, a magyar társadalmat? Hogy egy coach kérdést hozzak be: ezek a gondolatminták és cselekvések oda vezetnek-e, ahol öt, vagy tíz év múlva szeretnél lenni?
A szófogadót még ma is használják pozitív értelemben, és emlékszem, milyen dicséretnek számított ez gyerekkoromban. Hiszen meg/el/befogadtad valaki másnak (a szüleidnek, a tanárodnak, a szomszéd néninek) a szavát. Gondoljatok csak bele, ha ez egy erény egy társadalomban, akkor vajon felnőttként ezek az emberek hogyan fognak viselkedni? Ha megtanulják, hogy gondolkodás nélkül fogadják el, amit hallanak az adott tekintélyszemélytől, akkor ez később más emberekkel, de folytatódni fog. A tekintélyszemély lecserélődik, az lesz a főnök, a társ, a politikus. A megkérdőjelezés gondolata sem merül fel, hiszen nincs benne a lehetőségek körében. Vagy ha igen, akkor a háta mögött, csendben, pusmogva, vagy saját maga vagy mások iránti agresszió formájában, mert a feszültség az megkeletkezik tudattalanul is. Jó esetben ezen felnőttként lehet változtatni ha elkezdjük kommunikálni az igényeinket (miután ezek felismerésre kerültek) és átformálni a dinamikákat, ha szükséges és nincs más mód, akkor szelektálni a kapcsolatainkban ezek szerint. Az ellenállásnak sok formája lehet, és coachként hiszem, hogy érdemes a békésebb módozatok felé indulni, amikor csak lehetséges.
Nem a másik ellen, hanem magunkért.
--
A gondolatok a cikkből:
"A szabadság céljaink önálló meghatározásában áll, és ezt a képességet nem lehet átruházni
kulcskérdés, hogy a tinédzser kort elérve az ember képes-e saját életformája, saját életmódja szerint felülvizsgálni az értékeit. Ha ez sikerül, akkor szabad ember lesz, hiszen képes lesz arra, hogy maga határozza meg a céljait – azt, hogy milyen életvitelt kíván folytatni. Saját személyisége lesz, hiszen mondhatjuk, hogy vannak saját céljai és értékei.
Az, hogy valakinek nincsen személyisége, drámai következményekkel jár az állam működésére nézve, mivel a felnőtt gyerekkel nem lehet vitatkozni.
A szabadság nem természetes állapot, hanem tanult képesség; a tanulás folyamata az ellenállás
Amennyiben egy elnyomó családban és társadalomban nő fel, akkor ezek az értékek a szolgaság értékei lesznek: a gyerek azt fogja megtanulni, hogy ne a saját létfenntartását tekintse a legfontosabbnak, hanem azt, amit a szülei vagy a zsarnok akar. Ahhoz, hogy kitörjön ebből az állapotból és saját életformára tegyen szert, meg kell tanulnia szabadnak lenni, azaz saját fenntartását a legfontosabbnak tekinteni.
A tanulás folyamata mind a szabadság, mind a szolgaság esetében hasonló Zourabichvili szerint, annak mintájára, ahogyan az ember egy nyelvet tanul. Amikor megpróbálunk elsajátítani egy új nyelvet, akkor úgy csinálunk, mint aki tud beszélni az adott nyelven. Azaz megpróbálunk olyan mondatokat formálni, mint akik beszélnek azon a nyelven. Ez persze az elején nem sikerül, és csak törjük a nyelvet. De ez is része a tanulásnak, hiszen senki nem tudja egyik pillanatról a másikra megtanulni a nyelvet: úgy tanulunk meg folyékonyan beszélni, hogy sokat beszéljük törve az adott nyelvet. Zourabichvili szerint szabadnak is csak úgy lehet lenni, ha úgy csinálunk, mint a szabadok, azaz megpróbáljuk a saját céljainkat meghatározni. Az elején ez persze nem fog tökéletesen menni: az ember tinédzserkori lázadása során sokszor csak egy másik tekintélyre cseréli le saját szülei tekintélyét. De ahogyan a nyelvet csak a sikertelen próbálkozások ismétlése által tudjuk megtanulni, szabaddá is csak a sikertelen kísérletek sorozatán át tudunk válni."
akinek nincsen bátorsága, hogy érezze, amit érez, mert azt hiszi, hogy az rossz,
akinek nincsen bátorsága, hogy azt gondolja, amit gondol, vagy hogy kimondja, amit gondol, mert fél, hogy mások akkor nem fogadják el,
aki nem vállal kockázatot, mert az túl nagy felelősséggel járna,
és aki nem próbálja meg megtalálni azt, amire szüksége van, hanem mindig másoktól kér segítséget, vagy sohasem kér segítséget,
az az ember nem válik felnőtté.” - Jorge Bucay
(Köszi A Csend Tere - Kövesdi Krisztina az idézetet!)
A szabadság kérdése a blog tizenéves fennállása óta központi témája az írásaimnak. Ma reggel olvastam egy cikket, amiben én rengeteg értéket találtam és érdemesnek a megosztásra. Bemásoltam ide nektek pár központi gondolatát. A szabadság és a pszichológiai értelemben vett felnőttség szorosan összefüggnek. Ez mind egyéni, mind társadalmi szinten megfigyelhető.
Pont tegnap volt az eszemben az a szó, hogy szófogadó.
szófogadó melléknév (-bb)
1. Olyan <gyermek>, aki szüleinek mindig szót fogad, engedelmeskedik. Szófogadó gyermek, kislány. Szófogadó gyermekek voltunk, s nem szegtük [anyánknak] a tilalmát. (Jókai Mór) || a. <Gazdájának, feljebbvalójának v. tekintélyként elismert személynek> készséggel engedelmeskedő; engedelmes. Jó huszár volt Pista … Szófogadó is volt, Soha semmit nem hibáza. (Arany János) Asszony már nem lehet szófogadóbb … mint ő a mai napig is. (Móra Ferenc)
A magyarság történelmében, főként a paraszti világban az engedelmeskedés nem csak kellő volt, hanem gyakran az elfogadás, a túlélés záloga is. Érthető, honnan érkezik és milyen mély gyökerei vannak annak a viselkedésmódnak, hogy követjük, amit mondanak. Az érdekes kérdés, hogy ez kétezerhuszonháromban hová vezeti a magyar embert, a magyar társadalmat? Hogy egy coach kérdést hozzak be: ezek a gondolatminták és cselekvések oda vezetnek-e, ahol öt, vagy tíz év múlva szeretnél lenni?
A szófogadót még ma is használják pozitív értelemben, és emlékszem, milyen dicséretnek számított ez gyerekkoromban. Hiszen meg/el/befogadtad valaki másnak (a szüleidnek, a tanárodnak, a szomszéd néninek) a szavát. Gondoljatok csak bele, ha ez egy erény egy társadalomban, akkor vajon felnőttként ezek az emberek hogyan fognak viselkedni? Ha megtanulják, hogy gondolkodás nélkül fogadják el, amit hallanak az adott tekintélyszemélytől, akkor ez később más emberekkel, de folytatódni fog. A tekintélyszemély lecserélődik, az lesz a főnök, a társ, a politikus. A megkérdőjelezés gondolata sem merül fel, hiszen nincs benne a lehetőségek körében. Vagy ha igen, akkor a háta mögött, csendben, pusmogva, vagy saját maga vagy mások iránti agresszió formájában, mert a feszültség az megkeletkezik tudattalanul is. Jó esetben ezen felnőttként lehet változtatni ha elkezdjük kommunikálni az igényeinket (miután ezek felismerésre kerültek) és átformálni a dinamikákat, ha szükséges és nincs más mód, akkor szelektálni a kapcsolatainkban ezek szerint. Az ellenállásnak sok formája lehet, és coachként hiszem, hogy érdemes a békésebb módozatok felé indulni, amikor csak lehetséges.
Nem a másik ellen, hanem magunkért.
--
A gondolatok a cikkből:
"A szabadság céljaink önálló meghatározásában áll, és ezt a képességet nem lehet átruházni
kulcskérdés, hogy a tinédzser kort elérve az ember képes-e saját életformája, saját életmódja szerint felülvizsgálni az értékeit. Ha ez sikerül, akkor szabad ember lesz, hiszen képes lesz arra, hogy maga határozza meg a céljait – azt, hogy milyen életvitelt kíván folytatni. Saját személyisége lesz, hiszen mondhatjuk, hogy vannak saját céljai és értékei.
Az, hogy valakinek nincsen személyisége, drámai következményekkel jár az állam működésére nézve, mivel a felnőtt gyerekkel nem lehet vitatkozni.
A szabadság nem természetes állapot, hanem tanult képesség; a tanulás folyamata az ellenállás
Amennyiben egy elnyomó családban és társadalomban nő fel, akkor ezek az értékek a szolgaság értékei lesznek: a gyerek azt fogja megtanulni, hogy ne a saját létfenntartását tekintse a legfontosabbnak, hanem azt, amit a szülei vagy a zsarnok akar. Ahhoz, hogy kitörjön ebből az állapotból és saját életformára tegyen szert, meg kell tanulnia szabadnak lenni, azaz saját fenntartását a legfontosabbnak tekinteni.
A tanulás folyamata mind a szabadság, mind a szolgaság esetében hasonló Zourabichvili szerint, annak mintájára, ahogyan az ember egy nyelvet tanul. Amikor megpróbálunk elsajátítani egy új nyelvet, akkor úgy csinálunk, mint aki tud beszélni az adott nyelven. Azaz megpróbálunk olyan mondatokat formálni, mint akik beszélnek azon a nyelven. Ez persze az elején nem sikerül, és csak törjük a nyelvet. De ez is része a tanulásnak, hiszen senki nem tudja egyik pillanatról a másikra megtanulni a nyelvet: úgy tanulunk meg folyékonyan beszélni, hogy sokat beszéljük törve az adott nyelvet. Zourabichvili szerint szabadnak is csak úgy lehet lenni, ha úgy csinálunk, mint a szabadok, azaz megpróbáljuk a saját céljainkat meghatározni. Az elején ez persze nem fog tökéletesen menni: az ember tinédzserkori lázadása során sokszor csak egy másik tekintélyre cseréli le saját szülei tekintélyét. De ahogyan a nyelvet csak a sikertelen próbálkozások ismétlése által tudjuk megtanulni, szabaddá is csak a sikertelen kísérletek sorozatán át tudunk válni."
