Második fejezet
Második, közben meg már maroknyi alfejezet született itt. Beköltöztem kedves kis szobámba, a város szívében, gyaloglótávolságra az egyetemtől. Tipikus portugál ház, tele minden régiséggel és hangulattal, és a fűtés hiányával. Artu pótolja ezt a hiányt, fújja nekem a meleget, forogni is tud, de azt már nem bírja el a ház lelke és akkor lecsapja a biztosítékot. Takarítónénink is van, heti egyszer végigsikálja a padlót és amit talál, lakótársaim is vannak, egy spanyol, akit még nem láttam és egy portugál Luciana, aki pedig semmilyen emberi nyelvet nem beszél. Így gyorsan ki is töltöttem a jelentkezési lapot a portugál nyelvkurzusra. Be is viszem egyetemre, milyen jó, itt még délután is nyitva vannak az irodák.
A cemsesek kevésbé hasonlítanak a cemsekere itt, mindenki érzi a napsütést és Bairro Alto-t, a sznobizmust elhomályosítják a kardhalas ételek és a jókedv, de az egyetem kifordulva portugál önmagából emlékeztet rá, miért is vagyunk itt. (Az óceán miatt, persze.)
A hidak meseszépek, mindkettő. Az egyik különösen fontos már most nekem, ott futják a félmaratont hamarosan. Ott fogom futni, át a Tejo (Tezsu) folyón nemsokára. A kép megtévesztő, azon nem a Ponte Vasco de Gama látható. Ez a San Fransisco-s, amin átkelve rögtön Brazíliában lehetünk! (Szobor a túlparton.)
Portugáliába bele lehet szeretni, könnyen. Az egyik legszebb szerelem lesz talán.
