Soha nem úgy indul, hogy ez egy olyan írás lesz. Kezdődik, talán jön egy idea valahonnan a messzeségből, ki is gondolhatom, de mindannyiszor közben alakul és formálódik azzá, amivé lesz aztán. A folytonosság, az észrevehetetlen, lassú változás, mint egy homokszobor, a krumpliszsákból forma lesz. Kell az néha, visszaolvasni, hogy lásd, amit benn érzel, de így mégis élesebb a kontraszt. Tegyél ide egy januárt, egy ködös októberit a mélysötét elmúlt tavasszal. Az előtti, mint egy halászhálóba gabalyodva; olyan kusza, annyira bántó és ismeretlen már. Azt hinnéd tovaszállt egy pillanat alatt? Elképzelnéd vajon, hogy még télen is ott feszült a kétely a bugyrokban?
Nektek mit mutat, vagy jelent-e önmagában bármit is, egy cérnaszálnyit - lehet. Nekem egyes napokon több, mint amit kívánhatnék - .
