Őrültségek kicsiny szobája

Azt hiszem lassan, de biztosan kezdek megkattanni. A tény, hogy már csak négy nap van hátra sem lendít túl sokat az állapotomon. Egyre veszélyesebb és ijesztőbb mélységeket és szélsőségeket élek át, mind fizikailag, mind lelkileg. Az önkontrollom (mint sikerült rájönnöm a self-regulation helyes fordítására) hihetetlen kilengéseket mutat, internet-függőségem botrányos méretűvé duzzadt, a végtelenség és rendszertelenség átvette az uralmat. Megtudtam, csütörtök van ma, ami azt jelenti, hogy ezen a héten pontosan kétszer kerültem már időzavarba és teljességgel fogalmam sem volt, hogy a hét melyik napján is főzöm épp az ebédemet. Nyugodt biztonsággal állíthatom, szükség van valamiféle rendszerre az élet minden területén, legyen szó unalmas egyetemi órákról, álláskeresésről, futásról, e-mail olvasásról, vacsoráról, ágyba kerülésről, párkapcsolatról. E nélkül az amúgy hétköznapokon pokolba kívánt szabályozottság nélkül felborul az egyensúly, az a vágyott végső állapot kerül veszélybe, amiért mindent feladunk, feláldozunk, megteszünk, hogy megkaphassuk a saját szabadságunkat.