Ének az esőben

Félnyolckor a másik oldaladra fordulnál és édes-e, de mindenképp álmokat szakít félbe. A szendvicsbe sonka, sajt és saláta kerül, az ország tele s betűs szavakkal. A reggeli napsütés tavaszt ígér, ez már rég nem a vastagkabátom, hé. És hé ott messze, ahol épp visszatér a tél. Tudod-e milyen, mikor ebéd után az óceánhoz sietsz, jégkrémet majszolsz, fotógép a kezedben szintén és a hátad közepéig beborít a hullám. A tornacipődben belül is kis óceán lesz, tocsogsz a homokban, a héven, a metrón, a mozgójárdán, a lépcsőn, a macskaköveken és még ekkor sem cserélnéd el semmiért. Tudod-e milyen, mikor naplementéig nevetsz ezen, de az eszed már az esti színházon jár. Magyar hangot hallasz, magyar előadást, magyar színészeket, magyar darabot, magyar kopogást a pallón és vissza, hé, vissza a végén.

Tudod-e ott, ahová havat ígérnek márciusra, hé, milyen a feketében tompán kopogni az út közepén, megvillan a csipke a szoknyán, a ráncai előkelően hullámzanak a filipe folque felé, az eső csendes, udvariasan kopogtat így éjfél után. Meglátod nem is olyan messze a házat, a zöldes azulejos-okkal, még visszafordulsz, megforgatod az ernyőd, keresztbe a lábak, a harisnyák összesimulnak, a fekete sarok könnyen csúszik a macskakövön, felnézel, balról a lámpa fénye, fent a csillagok, vajon, és - ebben a könnyű pillanatban rádhull az egész.