Van ez így?!

Mikor kilépsz a lépcsőházba és hallod, de visszaadnád a füled inkább, vagy visszaugranál az óvó lakásba, csak egy perccel kellett volna később érkezned, az ajtó már bezárult volna. De itt vannak a rideg tények, most már kezdj vele valamit. Elfuthatsz gyáván(?), hisz mit sem észlelő felső szomszéd vagy és ez a konvenció. Eszedbe jut a morál (ez a szó, ez a szó, tudjátok erről mindig Bezné), patriarchális családmodell és a kép ezzel még élénkebben zúg tovább a szemeid előtt.

Mi a helyes ilyenkor, fenébe, felrúgnád a konvenciókat és odaszólnál, hagyja már abba! vagy füledet befogva guggolva dúdolnád Britney Spearst, csak hogy feledd az egészet. Nyelek, gyorsabbak a lépteim a lépcsőn lefelé, szélvihar csendes szellő hozzám képest, főleg ahhoz, ami idebent dúl. Már a Parlament fényei kúsznak elő a villamosablakból, még akkor is ijesztően közeli a valóság(?) képe.

Elsőemeleti panel, nyitott ajtó, nyitott család(i élet?), anyuka áll, nagymama áll, szótlanok ők. Hiszti, erőteljes, a rózsaszín gumicsizma gazdájától, öt-hatéves forma lehet, - és akkor főszereplőnk (lássuk lássuk) apai tekintélyével beüvölti az első emeletet:

Hülye, hisztis kis picsa!

Elszakadt a cérna, azt hiszem, ekkor mindenkiben.