Egyszámjegy mindjárt

Ma van az utolsó nap, amikor még kétszámjegyű nap van hátra, egyre több a zavar, egyre fokozódik az izgalom és egyre kevesebbet akarok foglalkozni vele, hogy élvezzem azt, ami itt van és marad. Kitartóan hajléktalan vagyok, végül úgy határoztam, az első héten keresek személyesen egy kellemes kis zugot, ahol meghúzom majd magam négy hónapig. Van két darab repjegyem, ami elvisz az országba, ahol nincsenek mínuszok. Lesz két darab bőröndöm, kicsivel több, mint harminc kiló, tele haszontalan cókmókkal, amit pakoláskor minden bizonnyal hasznosnak érzek majd. Vettem egy táskát, Lulut, aki már biztosan jön velem, hat nap múlva lesz búcsúbulim, ez is eljön, most én leszek a főszereplő. Épp a családomnak tanítom a skype-ot, miközben előkészítem a további csomagokat, amiket majd később küldenek utánam. Elképzelem, ahogy az új futócipőmmel trappolunk a parton, közben érzem az óceán illatát és nem hiszem el, hogy ott vagyok. Elképzelem, ahogy sírok, mert minek nekem ez az egész, egymagamban, iszonyú messze, azt se tudom, hogy hívnak és mit keresek ott, elveszítek-e mindent, önmagamat, vagy éppenséggel megtalálom.

Új tag.