Folyt. köv.
Tegnap ücsörögtem a könyvtárban, mint a héten úgy általában. Az új könyvtárunk alig fél év alatt a társasági élet központja lett. Új réteg alakult ki: a könyvtárban hesszelők. Ott születnek a pletykák, onnan szerezzük be az újakat, térképezzük fel az egyetemi hálózatokat. Node. Délután tanulásra szántam el magam, de előtte gyorsan elolvastam a 70 ímélemet. Ott találtam, hogy 5 perc múlva kezdődik egy darab a szomszéd teremben.
_zsani, jobb ez, mint házidolgozatot írni!
_igazad van, zsani, irány a darab!
Garaczi László kortárs drámáját adta elő a KoMa társulat. Az előadásmód hívta életre és mutatta meg mik is rejlenek benne. Másfél óra őszinte nevetés, magadba nézés, gondolkodás, ráeszmélés. Tényleg ebben élünk. A színészek zseniálisak, improvizáltak, kihasználták a teremben rejlő lehetőségeket, mászkáltak, leültek mellénk, beleástak a lelkünkbe. Ott volt az orrunk előtt az erőszak, mint odakint, a való világban, rejtve, de mégis szemet hunytunk felette. Csak néztük, ahogy megtörténik és nem tehettünk semmit.
Volt utána egy röpke beszélgetés a színészekkel. Régebben meg nem szólaltam volna. Se iskolában, se sehol. Mindig rettegtem, hogy hülyeséget kérdezek, kinevetnek, vagy mit gondolnak majd rólam. Mostanában merek kérdezni, ha nem értek, kíváncsi vagyok, hisz így fogom tudni, így ismerem meg a dolgokat. Ha furán néznek rám, jajhát, mások se tudnak mindent.
A véletlenek segítenek nekünk. Utat mutatnak, ha nem látjuk magunk előtt. Csöpögtetnek egy kis reményt, ha már elfogyott.
A bácsi velem szemben 70 éven is túllehet már. Lelkesen netezett és guglizott. Milyen tudásvágy kell ahhoz, hogy ennyi idősen ismerjük meg az újat, fedezzük fel azt, amiről régebben még álmodozni sem lehetett. A konokság, makacsság, _énmárnemértekahhozfiam elveszi a lehetőséget az orrunk elől. Mint a szigeten, ha idős embereket látok kocogni, futni a pályán. Csodálom őket. Lehet így is.
Ez most válasz lesz, amit már le is írtam személyes ímélben. De van egy része, ami kikívánkozik belőlem tágabb közönség elé. Így szó szrint idézem saját magam:
A korlátokat saját magadnak szabod, alakítod. Ahogy a kapcsolataidat is. A kapcsolati tőke nem csak személytelen érdekbarátság lehet. Naivan hiszek benne, hogy a kapcsolati tőke csak egy bizonyos szinten és személyekkel szemben érdek. Vannak, akikkel tényleg tudsz beszélgetni, világot váltani, nevetni. Lehet, hogy csak egy időre kapod meg őket, kapjátok egymást kölcsönösen. (itt nem párkapcsolatról beszélek elsősorban, hanem "barátokról" tágabb értelemben) Pont ők azok, akik segítenek átlendíteni a rossz időszakokon. Amikor nem látsz kiutat. A legszerencsésebbek pedig akár "életreszóló" barátokat is kapnak, de az úgyis csak a végén derül ki és az már más tészta...
_Comment: Garaczi László: Plazma
"
mikor volt utoljára hogy könnybe lábadt a szemed egy film közben mikor hagytad hogy megázz egy nyári záporban mikor képzelted el mit álmodhat alvó kedvesed mikor nézted meg a vörösen izzó naplementét mikor szagoltál meg egy narancsot
_zsani, jobb ez, mint házidolgozatot írni!
_igazad van, zsani, irány a darab!
Garaczi László kortárs drámáját adta elő a KoMa társulat. Az előadásmód hívta életre és mutatta meg mik is rejlenek benne. Másfél óra őszinte nevetés, magadba nézés, gondolkodás, ráeszmélés. Tényleg ebben élünk. A színészek zseniálisak, improvizáltak, kihasználták a teremben rejlő lehetőségeket, mászkáltak, leültek mellénk, beleástak a lelkünkbe. Ott volt az orrunk előtt az erőszak, mint odakint, a való világban, rejtve, de mégis szemet hunytunk felette. Csak néztük, ahogy megtörténik és nem tehettünk semmit.
Volt utána egy röpke beszélgetés a színészekkel. Régebben meg nem szólaltam volna. Se iskolában, se sehol. Mindig rettegtem, hogy hülyeséget kérdezek, kinevetnek, vagy mit gondolnak majd rólam. Mostanában merek kérdezni, ha nem értek, kíváncsi vagyok, hisz így fogom tudni, így ismerem meg a dolgokat. Ha furán néznek rám, jajhát, mások se tudnak mindent.
A véletlenek segítenek nekünk. Utat mutatnak, ha nem látjuk magunk előtt. Csöpögtetnek egy kis reményt, ha már elfogyott.
A bácsi velem szemben 70 éven is túllehet már. Lelkesen netezett és guglizott. Milyen tudásvágy kell ahhoz, hogy ennyi idősen ismerjük meg az újat, fedezzük fel azt, amiről régebben még álmodozni sem lehetett. A konokság, makacsság, _énmárnemértekahhozfiam elveszi a lehetőséget az orrunk elől. Mint a szigeten, ha idős embereket látok kocogni, futni a pályán. Csodálom őket. Lehet így is.
Ez most válasz lesz, amit már le is írtam személyes ímélben. De van egy része, ami kikívánkozik belőlem tágabb közönség elé. Így szó szrint idézem saját magam:
A korlátokat saját magadnak szabod, alakítod. Ahogy a kapcsolataidat is. A kapcsolati tőke nem csak személytelen érdekbarátság lehet. Naivan hiszek benne, hogy a kapcsolati tőke csak egy bizonyos szinten és személyekkel szemben érdek. Vannak, akikkel tényleg tudsz beszélgetni, világot váltani, nevetni. Lehet, hogy csak egy időre kapod meg őket, kapjátok egymást kölcsönösen. (itt nem párkapcsolatról beszélek elsősorban, hanem "barátokról" tágabb értelemben) Pont ők azok, akik segítenek átlendíteni a rossz időszakokon. Amikor nem látsz kiutat. A legszerencsésebbek pedig akár "életreszóló" barátokat is kapnak, de az úgyis csak a végén derül ki és az már más tészta...
_Comment: Garaczi László: Plazma
"
mikor volt utoljára hogy könnybe lábadt a szemed egy film közben mikor hagytad hogy megázz egy nyári záporban mikor képzelted el mit álmodhat alvó kedvesed mikor nézted meg a vörösen izzó naplementét mikor szagoltál meg egy narancsot
