Association of ideas

Pötyögnek a piros körmeim a billentyűzeten megint. Mostanában a naplóm kapja a rengeteg irományomat, néhol fájó őszinteséggel. Itt pedig csak a piszkozatok sorakoznak. Még magam sem merek mindent leírni, ami eszembe jut. Saját magaddal őszintének lenni, az egyik legnehezebb dolog. Ha hazudsz, te sínyled meg. Ha nem, az is mar időnként, de talán a tisztább út. (?!) Néha vágyom egy mintatantervre az életemben, mint az egyetemen. Nem betartani, minek is, azt sosem szokták. Csak egy fonalnak, amibe kapaszkodhatsz, ha elvesztél. De hol lenne akkor a kaland. Az izgalom, amit véletlenül sodor eléd a világ. A meglepetések, a repülő boldogság.
Azt olvastam, az ember azért fél a változásoktól, mert az fájdalommal járhat. A megszokottól való eltérés, felborul a rutin. Tényleg! Mintha az lenne a fonal, a kapaszkodó. Az író szerint, ha szembe tudunk nézni a fájdalommal, akkor azt is ugyanúgy merjük átélni, mint a szárnyalást. Felelősséget vállalunk. Ki ne akarna ilyenkor örök gyerek maradni?! Bár mit is jelent ez? A gyerekek a legőszintébbek a világon. Azt teszik, mondják, amit éreznek. Nem gondolkodnak azon, mi lenne ha. Csak mindezt felelősség nélkül teszik. Itt van a különbség.
Az őszinteség a legegyszerűbb út. Utána nem veszel el a hazugságaidban. Nem kell kitalálnod kifogásokat, magyarázkodni. És még el sem felejted később. :)

zene füleimnek