Tükörfényes töredékek

Nem leszek attól boldogabb, ha mindent feláldoznak értem. Ha minden percben hálásnak kell lennem érte, hogy segítenek, támogatnak, mögöttem állnak. Ha akkor is adnak, mikor nincs rá szükségem. Nem érzem boldognak magam más boldogtalansága árán. 

Hálátlan viselkedésnek tűnhet, ha az önzetlen segítségre dühvel reagálok. De a segítség is lehet terhes. Ha már nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a dolgomat, ha kiveszi a kanalamból és megrágja helyettem az ételt, nem leszek jóllakottabb - éhes maradok. Épp úgy, mintha semmit sem kaptam volna enni.

Megfoghatatlan a hangulat, a miliő, ami meghitt, felszabadult nyugalmat áraszt. Mint ahogy nem lehet szavakba önteni azt sem, mitől lesz feszült, görccsel teli, szótlan a levegő. És még nehezebb az átmenet utóbbiból az előbbibe. 

Két nap van karácsonyig, az ajándékok csomagolódnak, a stressz nő, növekszik, egyre közelebb kerül a "nem az a helye a lábosnak", a sírásban fuldokló szeretet, és a "szörnyű" boldogság. A széthullott üvegszilánkok kényszeresen próbálnak összeragadni, megtalálni a helyüket a kirakósban. Úgy tenni, mintha egyben lennének, egy szép, nagy sima felületként csillognának a karácsony fényeiben.