Ami a szívedet nyomja
Két gondolat van a fejemben ma délelőtt. Az egyik, miszerint az alkoholisták lehetetlenül önző emberek, a másik pedig az egészségtelen környezet romboló hatása. Haladok sorjában.
Az első kimondva-kimondatlanul kísért és akármennyire is szeretném, nem tudok vele leszámolni, talán csak a megfelelő távolságot megtalálva figyelni. Van valami, amit az alkoholista tőled jobban szeret. Akármit is teszel, bármi is történjen, mindig ott fog állni előtte egy láthatatlan szál, ami visszatartja, édesgeti, kedveskedik neki, elaltatja, (hazug) szeretettel táplálja és falat von a világ és közé. Tulajdonképpen a függőség önzése ez, nem is az emberé, csak átruházza rá, nyakontekeri, elkapja, és utána emberünk is egyetlen dolognak él majd igazán: a szenvedélyének. Ez után jöhet az élet sava-borsa, a világ, mert már úgy érzi, képes elviselni (magát), képes túlélni, képes élvezni - valójában pedig mindez a látszat, a képességei ott szertefoszlottak, amikor megragadta a poharat és a szájához emelte. Fájdalmas egy szerelem ez, nem enged és a függő is esdekelve kapaszkodik belé, miközben hangoztatja függetlenségét, bátorságát, fitogtatja erejét és elhiteti magával, hogy ő mindenre képes, még a függőségét uralni is - pedig még arra sem.
A második relatíve közel áll az elsőhöz, ez is függőségként aposztrofálható, a kötelékektől, akkor is ragaszkodni a helyhez, ha bánt, leépít és rombol. Először próbatételnek tűnik, hiszen nem lehet egyből feladni, milyen dolog már az, kibújni az első lukon, menekülőútvonalat keresni. Aztán jön a felismerés, hogy valójában fel kell ismerni egy határt, ami után nem lelkierőnk bizonyítása a maradás, hanem pont ellenkezője. A függőség, ha az ember nem tud moccanni, nem változtat, belegyökerezik a földbe a lába, tűr, fél, megalázkodik, csak maradhasson még, csak nem kelljen szembenéznie a tényekkel. Önmagunk védelme, egy biztonságos, elfogadó, szerető, nyugodt környezet megteremtése nem pátoszi gondolat és eltúlzott vágy, hanem alapvető jog. Ebből következően pedig nem akkor gyanakodhatunk problémára, ha valaki felismeri és ki akar törni a romboló közegből, hanem, ha benne ragad és sziszifuszi munkával igyekszik változtatni, javítani. Nem a helyzeten vagy saját magán - hanem másokon.
