Nooormális?

Gyakran kérdőjelezzük meg magunkat, a tapasztalatainkat, a történéseket, az érzéseinket; vajon normálisak-e?

Mi a normális definíciója? Nem egyedi, nem tűnik ki, valaki mással is történt már hasonó? Egy orvos/szakértő/párunk/családtagunk igazolja, hogy az? Kutatások, szakirodalom támasztja alá a létezését? Olyan következményekkel jár, amire vágyunk?

Mikor feltesszük a kérdést ‘Ez normális?’, valójában mindig egy másik kérdés áll mögötte: Rendben vagyok? Igazából megerősítésre, elfogadásra vágyunk. 

• Normális, hogy 35 évesen nincs gyerekem? 
• Normális, hogy 40 napos a menstruációs ciklusom? 
• Normális, hogy hetek óta kimerültnek érzem magam, pedig napi 8 órát alszom?
• Normális, hogy boldogtalan vagyok, pedig mindenem megvan? 
• Normális, hogy minden pontját betartom a receptnek és mégis összeesik a tészta?

Minden, amit érzünk, tapasztalunk, átélünk, normális - hiszen VAN. Érzékeltük valamilyen módon, normalitását-létezését megkérdőjelezve saját magunkat kérdőjelezzük meg. Inkább arra érdemes figyelni, mik a valódi kérdések ezek mögött? A kétség, a félelem, a probléma nem abból fakad, ami van, hanem abból, hogy szeretnénk, ha másképp lenne. A nem-elfogadás teszi ‘nem normálissá’. Miért szeretnénk, ha másképp lenne? Mert úgy gondoljuk, az az elfogadott. Miért fontos ez nekünk? Mert szeretnénk, ha elfogadnának. Elsősorban mások, a világ, a környezetünk, szeretnénk nem kilógni, beilleni, normálisak lenni. Végső soron azért, hogy elfogadhassuk saját magunkat. 

A legegyszerűbb és egyben legnehezebb is, ha a végén kezdjük, ezzel el sem kezdve a kételkedés körét. Elfogadom a helyzetet, ami van, anélkül, hogy minősíteném, ezzel elfogadom saját magamat is, a megéléseimet, az érzéseimet, a tapasztalásaimat. Ez így OK. Én így OK vagyok. 

Választhatjuk a megismerés útját is, minden egyes esetben, mikor felbukkan a nooormális? helyzet, feltesszük a valódi kérdést. A fenti példáknál maradva néhány lehetséges verzió (minden kérdés egyedi a kérdező szempontjából, nincs jó vagy rossz kérdés, a lényeg, hogy önmagunk valós igényeit fogalmazzuk meg):

• Miért fontos számomra a társadalom/anyám/anyósom/párom/barátok elvárása, véleménye a gyerekvállalással kapcsolatban? Van-e olyan dolog, ami hiányzik az életemből, ami miatt boldogtalan vagyok és miért gondolom, hogy egy gyerek orvosolná ezt?
• Egészséges vagyok-e, mit üzen a testem, mit élek át ebben a ciklusban a 40 nap alatt? 
• Miért van szükségem mostanában több pihenésre? Hogyan tudom megoldani, hogy ezt megengedjem magamnak? Hogyan tudok töltekezni?
• Miért olyan nehéz elfogadnom a negatív érzéseket? Tényleg a saját vágyaimat váltom valóra, ha azok nem okoznak elégedettséget, boldogságot? Mire vágyom valójában? 
• Miért nehéz elfogadnom magamat, ha valamit nem tökéletesen csinálok? Mit gondolok magamról, mit érzek, ha más lesz a végeredmény, mint amit elvárok? 

Bármi is történjen, kezdd mindig azzal, hogy megállsz egy tizedmásodpercre és emlékezteted magadat: Normális vagy. Hiszen vagy.