Évértékelés - the luckiest one

Sikeresként gondolok vissza az esztendőre, egy hosszú tanulási folyamat meghatározó részeként. Néhol nehezebben is, de vettem az akadályokat és régóta tartó kihívások érkeztek a finisbe. Hosszú évek munkájának örülhettem először júliusban, aztán decemberben. Két diploma büszke tulajdonosaként mondhatom: a papír nem számít, de amit a megszerzésük során szereztem - az felbecsülhetetlen! Az emberek, a kultúrák, a rengeteg véleményformáló konfliktus, nehézség. Amikor a női mosdó ajtaja mögött sírtam a holland vidék eldugott sarkában - pedig azt hittem, már olyan sok mindent megtanultam akkorra és mennyire nem! A sok felfedezés megingatta a hitemet, hogy valóban annyira nyitott volnék. Legutóbb pár napja döbbentem rá, mennyi tanulnivaló van még, szembesültem a beidegződéseimmel és a sztereotípiákkal, amiket magamban hordozok. A papirosok megszerzésének tapasztalatai elindítottak egy úton, ami kiszakított az addigi mikrokörnyezetemből, addig ismeretlen nézőpontokkal állított szembe és megadta a lehetőségét, hogy válasszak. Gondolkodásmódot, véleményt, ellenvéleményt, vitát, mást, különbözzek, hasonlítsak.

Megtapasztaltam, milyen ha van munkám - és milyen, ha a következő pillanatban nincs. Hogy van akiben bízhatok és van akiben nem, de attól még hasznomra lehet. Elfogyott a pénzem, vagyis láthatatlan méretűre zsugorodott a megtakarításom, mégis így voltam Brüsszelben, Lisszabonban és így nyaraltam körbe a Balatont - megint. Voltam számtalan állásinterjún, sikereseken és kevésbé sikereseken. Dolgoztam a világ egyik legjobb cégénél, Magyarország legattraktívabb irodájában, megismertem értékes és érdekes embereket. 

Sportoltam sokat és rendszeresen, rácsodálkoztam a jógára és általa saját magamra, futottam reggel és nyáron, mosolyogtam a hajnali ködre és a színes őszi levelekre. 

Küzdötten, lázadtam, háborogtam, megbékéltem és elfogadtam. Hittem, reméltem, csalódtam és felálltam. Ismét rájöttem, hogy hittel képes vagyok a lehetetlenre is - legalábbis ha a dolgok annak tűnnek. Értékeltem és fontossági sorrendet állítottam fel. Néha áldozatot kell hozni, de először mindig a nagy köveket kell tennünk a zsákba - életünk legdrágább elemeit.

Szerettem és szerettek. És a legtöbb napon biztos voltam benne, hogy szerencsés vagyok, hogy én ÉN lehetek.