2012

A mézeskalácsok puhasága a karácsonyt idézi, a mézes tea a karácsonyfa díszeinek csendjét édesgeti vissza. Közhely, hogyan szalad az idő év végéig onnantól, hogy fáradtan lerogyunk a bejgli mellé és igyekszünk kiszorítani a világ zaját néhány estére.

Valahogy másképp volt elsején csöndes a város. Estére az eget rengető fejfájás is tovaszállt, lassan pakoltam a szilveszter éjjel romjait a szatyromba, még lassabb léptekkel baktattam hazafelé a téliszagú estén. Mindenki hazafelé tartott. Búcsúztatták az óévet a metrón, próbáltak a sorai közt olvasni a buszon, távolba meredő szempárok kutatták az új év ígéreteit. Erre az estére még az aluljárókba is visszaköltöztek az életszerű vitelt ott folytatók, miközben észrevétlenül eltűntek a színes-hangos kacatokat árulók.

Aztán megláttam őket. Nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget se ennek a napnak, se másnak - már ha megkapják a vacsorájukat és a szokott módon körbeszaglásszák a sétányt. Üres volt az utca, hang nélküli,  percekig jöttem egymagam, csak pár kutya és a velük tartó gazdik tűntek fel időnként.
Ők nem érzik a válságot, a változásokat, mit sem törődnek a hírekkel - lelkesen ugatják meg a sáros utcát, a hiányzó macskaköveket, a fejükre hulló esőcseppeket. Boldogan csaholnak végig az utcán - 2012-ben is.