Love in fall
Csak azt akartam beírni a böngészőbe, hogy mr2, valamiért megálltam az mr-nél és kidobta az ajánlatot: Kiindulás:Santa Apolonia Cél: Lisszabon, Portugália - Google Térkép. Európa másik végén van és minden egyes mozzanata dokumentálva van már - az emlékeimben és az érzékeimben.
Vannak ezek a fájó, perzselő véletlenek, tegnap háborogtam, hogy mekkora nyomi dolog fb-on az 1 vagy 2 évvel ezelőtti napra emlékezni státuszban és visszasírni az életem legjobb féléve emlékét. Minden szakasz, mint egy szakítás után. Nem volt sértődés, hisz tudtuk, hogy egyszer vége lesz. Tudtam az utolsó nagy konzerváló ölelések idején, tudtam már a legelején is, hisz elég hamar megvettem a repülőjegyet a másik irányba is. Tudtuk, mégsem hittük. Sokáig fel sem fogtam, hogy vége. Eltemettem magamban az emlékét és éltem tovább az előtte itt hagyott életemet. Annyi szépség érkezett ide is, új tapasztalások - a hangos nevetések feledtették az égbe nyúló tengeri fenyők árnyékának hiányát. Az elején magamban annyira fogadkoztam, visszamegyek és egyszer még folytatjuk. Nem lehet, hogy csak ennyi volt, nem lehet így vége - nem lehet vége. Aztán, ahogy telik az idő, befőttesüvegben a polcokra kerülnek a szívem kamráiban az illatok, a macskakő soha nem múló, jellegzetes ázott csúszós párolgása. Keretbe rakom és a falra akasztom a villamosok csengetését és az autók dudáit. Az óceán morajlása, egyszer felhívtam Apát, odatartottam a telefon hangszóróját, jó közel a hullámokhoz. Hallod? - kérdeztem tőle. Hallok valamit - felelte megnyugtatásképp. Végtelen órákon át néztem a fehér robajokat, amint a part felé igyekeznek elemi erejükkel, aztán valami a homok alól felsejlő láthatatlan kéz mindig visszahúzta őket, be a mélybe, az átlátszó víz alá, hogy aztán egyszer talán, ha megtették az útjukat, ismét a száraz homok felé törhessenek és megpróbálják elérni a színesre festett halászhajókat és a hozzájuk tartozó házikókat. Talán legbelül tudták, hogy soha nem sikerülhet és meddő vágyak ezek, talán nem is ez volt a céljuk, de mégis újra és újra felkapaszkodtak az ég felé, hol magasabbra, hol pedig visszafogott fodrozódással és rendületlenül tartottak az álmaik felé - legyen az a tengerfenéken vagy a folyton más alakot felvevő homokos parton. Volt, hogy magukkal rántották a kagylókat, növényzetet, elhagyott homokozólapátot, a jellegzetes zöld halászkötél egy darabját - aztán vitték magukkal, amíg a szem ellát, majd lerakták megint.
Napok kérdése már csak és annyi ideje élek a panelszagú városban ismét, mint amennyit ott töltöttem. Talán jön majd egy új szerelem és azok az érzések lágyítják majd a régi rezgéseit. Lassan készen állok egy következőre, a sebek milliméterenként gyógyulnak és tudom, hogy ha visszamennék, se léphetnék ugyanabba a vízbe újra. Ez a szerelem is megváltozott már, másként fájna és másként égetne, már tisztább a kép, mit kéne itt hagynom érte és ami a legfontosabb, nem vágyom már arra magányra. Hiába kelek hatkor dél helyett, mindezekkel a kötöttségekkel is nagyobb szabadságban élek, mint eddig bármikor. Fürdőzöm munka közben az ablakon beszűrődő napfényben, hasznos dolgok után kutatok, keresem az otthonomat, csitíthatatlan lelkesedéssel főzök és mosolygok Rád reggel. Ebben a szabadságban nem azt választom, hogy bármit megtehessek, de amit teszek, az az én döntésem és örömmel teszem.
Napok kérdése már csak és annyi ideje élek a panelszagú városban ismét, mint amennyit ott töltöttem. Talán jön majd egy új szerelem és azok az érzések lágyítják majd a régi rezgéseit. Lassan készen állok egy következőre, a sebek milliméterenként gyógyulnak és tudom, hogy ha visszamennék, se léphetnék ugyanabba a vízbe újra. Ez a szerelem is megváltozott már, másként fájna és másként égetne, már tisztább a kép, mit kéne itt hagynom érte és ami a legfontosabb, nem vágyom már arra magányra. Hiába kelek hatkor dél helyett, mindezekkel a kötöttségekkel is nagyobb szabadságban élek, mint eddig bármikor. Fürdőzöm munka közben az ablakon beszűrődő napfényben, hasznos dolgok után kutatok, keresem az otthonomat, csitíthatatlan lelkesedéssel főzök és mosolygok Rád reggel. Ebben a szabadságban nem azt választom, hogy bármit megtehessek, de amit teszek, az az én döntésem és örömmel teszem.
