OKTÓBERI MESE
Sikertörténet ez a nap - gondoltam magamban felpattanva a kései buszra, miközben hullámzott körülöttem a kései október. Sikertörténet ez az ősz - gondoltam aztán tovább.
Mintha bedauerolták volna, laza loknikkal és pajkos tekintettel szökdel az ezerszínűre mázolt világában az évszak. Szél úr Falevél kisasszonyokkal kergetőzik, kacéran kacsintgatnak egyre s másra, aztán sutty! - belepirulva, de hagyják magukat elkapni.
Sárgulnak, á! Égető céklavörös, palettán keveredő temperák zöldjei, az alma sárgája, apró barna foltocskákkal és szabálytalan suhogó ropogással. Beleszaladsz, érzed még a hajnal reszketését, csípős erejét a reggeleknek és teli ölelő mosollyal fogadod az incselkedő, ám egyre csak gyengülő napsütést délidőben. Halkan hunyod le a szemed, megadod az idejét neki, ritka kincs ez már ilyenkor, engeded, még egyszer végigsimítson és nem gondolsz a nyárra többé.
Tudod karcos érintéséből, messze már a perzselő vadsága. Csendben megpihen a bal szemhéjadon, majd átsuhan a jobbra, bukfencezik egyet az orcádon és megakad egy pillanatra az ajkaidon. Moccanni sem mersz, nehogy múló gyönyör legyen csupán, bár ismerős a nóta, pont ebben rejlik varázsa, hogy észrevétlenül továbbillan.
Fanyar füstillat marad csak utána és a képzeletbeli kondenzcsíkok, amiket az épp arra keringő pajkos fuvallat húz maga után, miközben felveszi utasát - a tünékeny őszi napsugarat.
