Fiam

Jaj Fiam, fiatal vagy te még az élethez! De Anya, nézd azt a sok nevető csodát itt körül, nézd, ahogy rikkantva szaladgálnak a szépségek az utcákon, a joghurt, ahogy ízleled a meggyet a szádban, egy falatnyi boldogságpiskóta, mind itt örül!

Jaj Fiam, álarcok ezek csupán, aztán kimutatja majd mind a foga fehérjét! De Anya, nézd, ott a családok országában, aprócska falvak és metropoliszok váltakoznak, madártávlatból kiszúrsz találomra egyet, nagy fehér asztal köré gyűlnek anyák, apák, sógorok, nagymamák és nagypapák, anyósok és testvérek és lásd! - egyikük a másik felé fordul, szóra nyitja száját, tovább, megy az abrosz körül. Egyre csak zsong, végül már csak az összefolyó hangfoszlányok suhannak ki a kormos kéménylyukon, füstjelekkel hirdetve csendben, hogy ott lenn valahol békesség honol.

Jaj Fiam, mindenkinek megvan a maga baja, ne hidd, hogy létezik tökéletes! De Anya, nézd van ám ilyen, hogy nem csak tűrsz, elviselsz, tartod a hátad, kibírsz, befogod a szád; csak, hogy ne hallgasd a sirámokat, a szidalmakat, az oktalan okolásokat, a vég nélküli hibáztatást. Lehet együtt, meg, közösen, lehet nem csak egyedül és kínkeservvel, néha ott van a kéz, amely segít, feléd nyúl és nem vár viszonzást. Ott van, aki elfogad, ó, netán szeret.
Jaj Fiam, nem fenékig tejfel az élet, rájössz majd te is! De Anya, nem! Hogy csak a keserűség közül kandikál ki a jó. Másféle tenger ez, nem a bánaté! Persze lehet, mindenhol vannak rossz napok, sötét időszakok, de nézd, annyi színe az életnek, kiválaszthatod, átfestheted! Csak higgy benne, kérlek! Hagyd meg nekem a reményt, hogy lehet.

Ablak tükröződik vissza a fém teáskanna domború oldalán, homorúvá hajtogatja az őszbe borult fákat az ablakon túl. Közelebb, ott ni, fehér fajanszban várakozó félig kicsavart citrom, a villáknak csak a fogai a kanna peremén, szinte összeér a valósággal, nem is tudod, hol végződik egyik, s kezdődik a másik. Az ablak sarkában felül a vakító fény, talán ott lehet a megoldás kulcsa. Jaj Anya, nézd, ott vajon...? De fiam!