Menjünk oda, ahol minden szerelem - csak te meg én*
Lássuk a mérleget, kedveskéim!
Négy nap Angers-ban, sok sok óra egy egyre otthonosabb világban, keverékében boldogságnak, nyugalomnak, nevetésre nyíló ajkaknak és egy megfog(almaz)hatatlan hatalmába kerítő érzésnek - egy szürke nadrággal, ami, be kell valljam, nem nekem áll jobban. Jégeső és hirtelen támadt napsütés reá, elkapott vonat, zötykölődés és az a pillanat mikor sugározva le a gőzösről, a rózsaszín szirmok biccentenek. Párizs, Mary, a legkitartóbb útitárs, végigrobogva a koszmotos utcákat, macskaköveket, a Notre Dame-ot, az óriáskereket, belenézni az Eiffel toronyba alulról pont a közepén. Johnny (Cash, ha precízek akarunk lenni). Fapadlón kopogni éjjelen, hajnalon topogni a még esős párizsi utcákon. Beleroppanni, kikapálódzni, újra itthon, befejezni a vizsgát hamarább és céltalanul bolyongani a már karácsonyi ünneplőbe öltözött vörösmartyn. Szerelem új, első látásra, mikor fejedet veszted, eszed utána, kiperkálod tárgyának árát és boldogsággal tekered nyakad köré szerzeményedet, láncod őrzőjét, kabátod díszét eztán a sálat. Hihetetlen(ül) a stílus körbeleng, vonulsz, mit hogy?!, lebegsz a kettes villamos felett, szállsz vele, sej. Nehogy elvegye egy csöppjét is az íznek, visszafordulsz a bejáratnál, óra helyett lekvárosat eszel és forró teával kísér(t)ed, kézfertőtlenítővel gélezed a kezed, amiben perceken belül foghatod a portugál nyelvkönyvedet.
