Élmény egy két há'

Tegnap délelőtt sütit támadt kedvem enni a kedvenc cukrászdámban és az idő is szép volt hozzá. Morgan kapitányt ettem, az adta a kezdő boldogságlöketet. Akkor jutott eszembe, hogy akár villamosozhatnánk is tovább, megnézni, milyen hosszú is a 14-es vonala. Útközben feltérképeztük Újpest-Központot, ami egy csepp Miskolc a fővárosban. Káposztársmegyeren pedig elég gyér az élet. Vannak utak, lakóparkok, fák, de ezzel le is írtam mindent. Visszafelé még beugrottunk a kedvenc cukrászdámba (hiszen épp útba esett :) ).
Este olasz vacsin voltam, az olasz csoportommal a nyelviskolában. A tanárok főztek la pasta-t (menü: gombás-pármai sonkás-sajtos, paradicsomos-darálthúsos és tonhalas, így ebben a sorrendben), mi pedig mindmegettük. Lili barátnőt kapott ( Lili a táskám) egy fekete kis retikül alakjában. Itt ittam az első üveg boromat az este. Teli hassal tipegtem az éjszakában a lányok felé a szokásos találkozóra. Csevegtünk, nevettünk, csak a szokásos, a lányok. Ezekután kezdődött a kaland. A minap gondolkoztam, hogy nem vagyok elég lökött egyetemista, nem csinálok őrült dolgokat, képes vagyok este otthon ülve tanulni. Most pótoltam.
Találkoztam 3 lánnyal, akik egy bevásárlókocsiban toltak mindenféle holmit. Székeket, ruhafogast, polcokat és mindeközben rettentően vihogtak.
Heló! - mondtam. Hol találtátok ezeket így éjjel?
Lomtalanítás. Az I. kerületben.
Váháhá. Elkapott a lelkesedés. Társat kerestem újdonsült tervemhez, és az utolsó 56-os villamost. Terülj-terülj asztalkám. Először furának tűnt Lilivel az oldalamon, bundában és csizmában kotorászni a halmokban. De pillanatok alatt belejöttem. Mikor láttam, hogy közel nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem csövesként kutatunk ott, felbátorodtam. Rég nevettem annyit, mint az éjjel. És itt jött a második üveg bor. Az egyik kapualjból épp csomagokat hozott le egy úr, mint később kiderült: T. Szabó. Ruhák lapultak benne, dehát azt mégsem guberál az ember... Ám kíváncsi természet vagyok és meglestem mi van a zsákokban. Tele volt Spr és Zara cuccokkal. Hű. Jutott eszembe. T. Szabó, aki épp krisztusi korban van, illuminált volt és beszédes. A kutyája, Figo pedig lelkes. Elcsevegtünk politikáról, filozófiáról, Miskolcról, Bod Péter Ákosról és a munkaerőpiacról. Borokat gyűjtök!- vetette közbe. Nemsoká hozott le egy limitált szériás száraz fehéret, borospoharat nyújtott és ízlelgettük a zamatát éjjel 2 és 3 körül a várban, megpihenve guberálás közben. Ketten már nem bírtunk a zsákokkal, jött is a felmentősereg - görkorival. Megköszöntük a bort és további szép estét kívánva továbbálltunk. A Lánchíd lábánál jutott eszünkbe először, hogy kerülnek ezek haza. Éjjel, gyalogosan. A budai levegő büdös volt és port fújt a szemünkbe.
"És jó volt élni, mint ahogy soha."
A Döbrentei téren egy poénból ötlet született. Gurulós fotelekbe dobtuk a csomagokat és abban toltuk végig a rakparton. Feltűnésmentesen. A Móriczig. Bár az egyiknek a kereke a Bertalan Lajoson megadta magát. Leültettük két fa közé, a szembejövő lányok azon nyomban birtokukba vették és lehuppantak.
4:13-kor már állva el tudtam volna aludni. Hihetetlen éjszaka volt.

Itt egy kis memento. Csövesszatyrokkal, fotelben terpeszkedve az Erzsébet híd előtt.