A buborékok természete
Buborékok a tengerben
Sokféle elmélet és kutatás bizonyítja, mennyire erőteljes és maradandó hatása van a csecsemő- és kisgyerekkori tapasztalásainknak későbbi életünk során. Belénk kódolódnak automatikus reakciók, amik arra hivatottak, hogy megvédjenek, tudat alatt segítsék az életünket - ha bármikor később hasonló helyzetet azonosítunk, akkor a tudatalatti megadja a választ anélkül, hogy újraelemezné azt. Ez azonban akkor is megtörténik, ha "hibás" a kódolt reakció: ha e korai emlék hatására, amikor a fokozott intézkedés szervezetünk részéről indokolt volt, hiszen babaként akár a túlélésünk (fizikai és/vagy érzelmi) volt a tét, felnőttként már inkább árt mint használ.
Sokféle elmélet és kutatás bizonyítja, mennyire erőteljes és maradandó hatása van a csecsemő- és kisgyerekkori tapasztalásainknak későbbi életünk során. Belénk kódolódnak automatikus reakciók, amik arra hivatottak, hogy megvédjenek, tudat alatt segítsék az életünket - ha bármikor később hasonló helyzetet azonosítunk, akkor a tudatalatti megadja a választ anélkül, hogy újraelemezné azt. Ez azonban akkor is megtörténik, ha "hibás" a kódolt reakció: ha e korai emlék hatására, amikor a fokozott intézkedés szervezetünk részéről indokolt volt, hiszen babaként akár a túlélésünk (fizikai és/vagy érzelmi) volt a tét, felnőttként már inkább árt mint használ.
A jógamatracon megélt tapasztalások hétköznapi szemnek vagy fülnek egészen különlegesek és hihetetlenek lehetnek elsőre. Kezdetben magának a megélőnek is idegen lehet: addig nem ismert, nem létező tapasztalások, a világnak egy addig nem létező, fel nem tárt rétege nyílik meg. Ahogy egyre többször éli át valaki, annál valóságosabb lesz, sőt átértékelődik a valóságosság fogalma is. Lehetnek ezeknek külső megnyilvánulásai, könnyek, feszültségek elengedése, könnyedség megjelenése - de a lényeg belül, szem számára láthatatlanul történik. A kitartó, szünet nélküli gyakorlás lehetőséget ad arra, hogy egész mélyen megtapasztaljuk önmagunkat. A folyamatos koncentráció, a meditációba áthajló tudatállapot olyan felismerésekhez vezethet, ami kétség nélküli, biztos tudásként jelenik meg. Ezen felismerések néha ott maradnak egy ideig, majd az elfogadással találkozva elérik céljukat, az elengedést. Ekkor következik be a gyógyulás. Képzeljétek el, hogy lenn a tenger fenekén megannyi buborék pihen kövekkel lesúlyozva, elfedve. Ezen buborékok a mi korábbi tapasztalásaink, emlékeink, múltbéli mintáink, lenyomataink a tudatalattinkban, azaz a szamszkárák. Mikor sikerül egy követ megmozdítani és általa a víz felszínére engedni egy buborékot, a tudatalattiból a látható világba, a víz felszínére kerül az emlék.
Ez az, amit meg lehet élni a matracon, mikor szinte a "semmiből" megjelenik egy valahonnan ismerős érzés, egy sérelem évekkel ezelőttről, egy mély fájdalom gyermekkorunkból, vagy egy csontig hatoló fájdalom akár még régebbi időből, egy még korábbi életből, megélésből. Nekem volt, hogy Návászanában a tanárt a pokolba kívántam, úgy éreztem, azért számol olyan lassan, hogy megmutassa a tekintélyét, hogy ő a főnök, én meg tűrjek. Aztán bevillant, hogy ez az érzés máshonnan jön, gyerekkoromból, mikor Apa akart leckét adni, de én teljesen jogtalannak éreztem, az apai tekintélyét próbálta latba vetni. Volt olyan megélésem, mikor fejenállás közben éreztem, hogy egy munkatáborban vagyok és ha eldőlök, lelőnek... De olyan is volt, hogy csak egy hihetetlen mélyről előtörő fájdalom talált utat magának könnyek és zokogás formájában. Ezek elsőre nagyon intenzív és erős megélések, azonnal be tudnak férkőzni az elménkbe, akár ijedtséget keltve és további gondolatokat, elmélkedéseket szülve.
Ez az, amit meg lehet élni a matracon, mikor szinte a "semmiből" megjelenik egy valahonnan ismerős érzés, egy sérelem évekkel ezelőttről, egy mély fájdalom gyermekkorunkból, vagy egy csontig hatoló fájdalom akár még régebbi időből, egy még korábbi életből, megélésből. Nekem volt, hogy Návászanában a tanárt a pokolba kívántam, úgy éreztem, azért számol olyan lassan, hogy megmutassa a tekintélyét, hogy ő a főnök, én meg tűrjek. Aztán bevillant, hogy ez az érzés máshonnan jön, gyerekkoromból, mikor Apa akart leckét adni, de én teljesen jogtalannak éreztem, az apai tekintélyét próbálta latba vetni. Volt olyan megélésem, mikor fejenállás közben éreztem, hogy egy munkatáborban vagyok és ha eldőlök, lelőnek... De olyan is volt, hogy csak egy hihetetlen mélyről előtörő fájdalom talált utat magának könnyek és zokogás formájában. Ezek elsőre nagyon intenzív és erős megélések, azonnal be tudnak férkőzni az elménkbe, akár ijedtséget keltve és további gondolatokat, elmélkedéseket szülve.
Az dobja az utolsó követ
Ekkor két lehetőségünk van: Az egyik, hogy engedjük, hogy kipukkanjon, eltűnjön, feloldódjon a buborék. Vagy dobhatunk új követ a tengerbe, ami aztán egy újabb buborékot temet maga alá. Utóbbi, mikor új követ dobunk az elménk tengerébe az újabb szamszkára-buborékokat hoz létre. Ez az, mikor megpróbáljuk értelmezni, továbbgondolni, megérteni, honnan jöhetett, miért volt úgy, hogyan működött, miért pont most jött elő stb. Előbbi, az elengedés elsőre sokkal nehezebbnek tűnő feladat. Tudatosítani, hogy történt valami, akár egy pillanatra megfigyelni és aztán engedni továbbszállni, letenni - kipukkadni. Erre már nincs többé szükségünk, nem táplál, nem szolgál minket. Átadni a korábbi düh, fájdalom, szomorúság megélését a szeretetnek. Így nem csak a buborékok, de mi is egyre jobban felszínre kerülhetünk.
