Save. I said: Save!

Itt rengeteg minden volt, amíg ki nem töröltem. A kora reggeli nyűg, a duzzadt szemek, a ruhásszekrény előtti tanácstalanság, a didergő kezek a biciklikormányon, a rámcsapódó ajtó, a marcona teherautó bűze, a grimasz, a hiányzás, a feszültség némasága, a korgó gyomor, a polcról lezuhanó tárgyak dühe, a reménytelenség hisztije és toporzékolása. 

És én mégis annyira emlékszem az egész napból, hogy néha, a sötét, novemberi felhők mögül, pár percre kisütött a nap és beragyogta az egész kirakatot. A kirakatban a pultot, a pultban pedig pár kékkötényes alakot, akik két keverés között rendre kitekintettek és örömmel nyugtázták, hogy ma is rájuk mosolygott a világ. Most pedig jó erősen rákattintok a Mentés gombra. Leginkább a fejemben.