Inception - dreams can come true

És akkor tökéletesen magatehetetlenül, álló nap ágyban fekve és sikerként könyvelve el a szoba-fürdő-konyha táv közötti sántikálást kaptam egy üzenetet. Közösségi oldalon közelített, váratlan volt és minden mosolyt megérő. Talán nem meséltem még a koalákról, ezekről az eukaliptuszleveleket rágcsáló álomszuszi, vizet soha nem igénylő szőrös jószágokról, akiket én menteni és ápolgatni szeretnék a távoli jövőben valahol a napfényes Ausztráliában. Mikor már meghódítottam a tanácsadók világát és bezsebeltem az önmegvalósításhoz szükséges pénzt, az úgynevezett anyagi biztonságban felszállnék egy repülőre és meg sem állnék egy koala-rezervátumig. Sikeres pillanataimban gyakran álmodozom hangosan a fekete-fehér pamacsokról, így esett, hogy ma ezen az Európánál nagyobb földrészen valaki rám gondolt, mikor a koaláknál járt. Azt kívánta, ne adjam fel az álmaimat és bár egy fél világ választ még el - de utánakérdezett nekem, milyen is az élet ott, egyszer még hasznát vehetem.
Nem is tudom, mi érint meg leginkább, az, hogy egy messzi ismerős rám gondol, nem felejti, amit egy portugál kis faluban meséltem neki egyik reggel, futás közben; az, hogy időt szentel nekem, érdeklődik és billentyűzetet ragad; vagy az, hogy hisz bennem és abban, hogy egyszer tényleg eljuthatok oda és két szörfözés közben a koalákért teszek majd. Mert az álmok azért születnek, hogy megvalósítsuk őket.