Édes Budapest, bárcsak tudnád kit engedhetsz fel a villamosaidra és kiket kéne gyaloglásra vagy óriás fekete audiba kényszerítened. Utazhatnék hazafelé csendes magányomban, karriertanácsadóval vagy németkönyvvel a kezemben, morzsolgatva a lapokat. Így utazom hazafelé óbégató sörszaggal, büdös hónaljjal és analfabetizmussal szemben ülve. Annyira fojtogat a környezetem, amennyire az úszógumit a visszafelé befűzött devergo öv az armani farmerban. Sznobságomban gyorsan átrohan a fejemen a diplomám értéke és a nemzetközi tapasztalat, ami elhitette, hogy van élet hazánkon kívül is, a halomra látogatott állásinterjúim és a skill-jeim, mondjuk, hogy tudok kommunikálni a társadalom egy másik tagjával. Aztán szépen lassan mindezek kilibbennek a grafittis villamosablakon és nem marad benn más csak a sörszag és a magabiztos sóhajom, hogy engem Lisszabon is visszavár.
