Mi lenne ha mindig úgy élnénk, olyan intenzitással, élménykereséssel, a végletekig pendítve minden napot, mintha csak az az egy félévünk lenne? Egy szemeszter, az a négy hónap, azok az emberek, azok a beszélgetések, mintha meg/át/túl kéne élni, hisz soha vissza nem tér. Tudnunk kéne, tudatosítani, hogy mindennek vége szakad egyszer. Akkor is, ha folytatódik.
