az életemnek két szárnya van...

Lesem, ám nem íródnak bejegyzések nélkülem. hih. Úgy tűnik, igaz, hogy ha sodródom az "igazi" életemmel, nem érzek késztetést, hogy ide pötyögjek annyit. Kiabálnám világgá, de kiabálom is, nagyobb éterbe, mint ez itt ni. Futok megint, Lukrécia repül - bár most épp betegállományban - és még az sem zavar, hogy az egyetem nem úszik olyan könnyedén velem, ahogy eddig.
Hejdejó volt a ma is, végre ráért, végre végre. Mint mikor még az odút készítettük, beszélt, beszéltem, s mégis van itt család, ha kicsit másképp is, mint a nagykönyvben meg vagyon írva.
A lány, mikor teker Hűvösvölgy felé, el is feledte, mennyiszer akart arra menni, aztán egyszercsak azon kapja magát, hogy ott van a közepében, hirtelen ötlettől egy reggelen, zebra mellett halad el a bicikliSút.
Frissen sült pogácsát majszol, másik kezében gereblye és gyerek beszél csak hozzá, másokhoz szólni sem mer. Születésnapi üdvözletet küld, személyeset, könnyen megy, hisz barátokat szerzett már.
Vacsorál álomruhában, rózsaszirmok fednek be, Carrie sétál a Vörösmarty téren este már, enyhe szél, de a frizura még mindig tart.
Bátor, ugrik, mászik, csúszik, igen - végre bele mer nyúlni a forró vízbe, csak kellett hozzá 15 év.


Pillangók repkednek majd a hajban hétfő reggel, munkába menet. Aranyok, kell az újdonság, ha már az új tincsek is aranyban sejlenek.
Tengerpartra invitálják vasárnap éjjelén, lány, akivel annyit mókáztunk együtt, mert értjük a viccet.
és. Ideért a jóéjtüzenet. Mert minden madár, így tavasszal.
...ha jó a szél, az irány maradhat