Szárnyaltam az autóval _ jó volt élni, mint ahogy soha_, fésülte a hajamat a szél és a nap sugarai festették az árnyalatát, halandzsáztam a zene szövegét, tekertem a hang erejét, fél karom kint lógicsált, hagytam, had kövesse az autó útját, messze jártam a földtől, ahogy a gondolataim is.
Ősz volt már, olyan ősz, ami vénasszony után kiált maholnap. Az utolsó forró nap idén. Vasárnap. A hétnek a vége, a perzselő évszak utója. Elvett, elvitt. De adott is és most elengedem.
_
A lábam alatt éreztem a rét hüvösét,
Odafönn a napot;
Eszembe jutottak régi verstöredékek
És dallamok.
Hogy jöjjön akár
Az õsz meg a rõt levelek forgószele, mert
Megvolt a nyár.
_
Robert Frost * A bíbor-szegélyű nyomában
Ősz volt már, olyan ősz, ami vénasszony után kiált maholnap. Az utolsó forró nap idén. Vasárnap. A hétnek a vége, a perzselő évszak utója. Elvett, elvitt. De adott is és most elengedem.
_
A lábam alatt éreztem a rét hüvösét,
Odafönn a napot;
Eszembe jutottak régi verstöredékek
És dallamok.
A nyílegyenes vízparti égeresen
Sétáltam el.
Az évszak már a virágzás évszaka volt,
De semmi jel.
A kaszások elõtt elõresiettem a fûben, -
Már térdig ért;
És láttam, amerre a karcsú róka pihegve
Jött s visszatért.
Akkor követtem a róka nyomát
És rátaláltam
A rég keresett virágra, a szirmon elömlõ
Szín bíborában.
Szellõ se fújt, a furakvó méh se kuszálta
A szirmokat,
Tökéletes nyugalomban állt egész nap
Az éger alatt.
Az ágakat széthajtva térdepeltem
Számlálva ott,
Hogy az aljnövényzet alatt hány gyenge bimbó
Sápadozott.
Hogy jöjjön akár
Az õsz meg a rõt levelek forgószele, mert
Megvolt a nyár.
_
Robert Frost * A bíbor-szegélyű nyomában