Mondd, Anyám
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Dermedve kutatni a belül rettegő copfost, megbújni a bokor mögött, sóvárogva hintát figyelni?
Kicsalogatni rejtekhelyéről, megsimogatni a búbját, éreztetni és vele érezni?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Kilesni a kapu mögül és elindulni a végtelenbe? Végigsimogatni Dédi rózsabokrainak szirmait, megtudni a titkot, mit suttog nekik locsolás közben?
Kergetőzni a hangyákkal a teraszon, kicselezni az útjukat, pocsolyát tengerré változtatni, hajót építeni újságpapírból, bunkert paplanból?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Ácsorogni a végtelen időben, táncolni a földig érő szoknyában körbe-körbe, felszállni az ég sarkára, lógatni a lábamat a felhőkről, magassarkúban topogni a frissen vágott fű hullámain?
Nagykanállal enni a kis életet, kézzel a csöröge fánkot, porcukorral a mákot?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Elhinni, hogy élhetek, hogy a fájdalom nem létezik, felébredni az álomból, meghajtani fejem előttetek és hátrahagyni, amit ti éltetek?
Kitáncolni a pillanatba, beleszeretni a mostba, puhán lépni a kíváncsiba, bátran pislogni a nemszabadra?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Feledhetem-e a kéréseket, a várásokat, az igeneket, a nemeket, a kelleket? Kiléphetek-e a múltból, aminek a pora visszatart?
Hagyhatom-e hátra a címkéket, a jelzőket, a jókislányt, a habos ruhát, a bölcs testvért, a tiszta cipőt, a szorgalmas tanulót, a csendes gyereket?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Meglátni a pofon mögött a félelmet, a kiáltás mögött a kétségbeesést, a harag mögött önmagad el nem fogadását, a sóhaj mögött a tehetetlenséget?
Megérteni a választásomat, az utat, amit tapasztalni kívántam, elfogadni a tanítókat, akikre vágytam?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Rétre szaladni, teljes torokból kiáltani, bocikat simogatni, bicikliről leesni, fűben hemperegni?
Elégnek lenni, napsugárban fürdőzni, sárban csúszkálni, szerelembe még nem belehalni, lambada szoknyában kifulladásig pörögni?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Szoknyád alá bújni, térdeidbe kapaszkodni, ujjaid még el nem engedni, melleidet szorongatni, abból életet remélni?
Örökkévalóságban bukfencezni, a hasaddal együtt csuklani, csukott szemmel látni, álom nélkül valóságban létezni?
Mondd, lehetek-e még egyszer pusztán a gondolat?
Egy a réttel és szamárral, különbözetlenül a nyíló cseresznyevirággal, szabadon kószálni a halállal?
Kicsalogatni rejtekhelyéről, megsimogatni a búbját, éreztetni és vele érezni?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Kilesni a kapu mögül és elindulni a végtelenbe? Végigsimogatni Dédi rózsabokrainak szirmait, megtudni a titkot, mit suttog nekik locsolás közben?
Kergetőzni a hangyákkal a teraszon, kicselezni az útjukat, pocsolyát tengerré változtatni, hajót építeni újságpapírból, bunkert paplanból?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Ácsorogni a végtelen időben, táncolni a földig érő szoknyában körbe-körbe, felszállni az ég sarkára, lógatni a lábamat a felhőkről, magassarkúban topogni a frissen vágott fű hullámain?
Nagykanállal enni a kis életet, kézzel a csöröge fánkot, porcukorral a mákot?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Elhinni, hogy élhetek, hogy a fájdalom nem létezik, felébredni az álomból, meghajtani fejem előttetek és hátrahagyni, amit ti éltetek?
Kitáncolni a pillanatba, beleszeretni a mostba, puhán lépni a kíváncsiba, bátran pislogni a nemszabadra?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Feledhetem-e a kéréseket, a várásokat, az igeneket, a nemeket, a kelleket? Kiléphetek-e a múltból, aminek a pora visszatart?
Hagyhatom-e hátra a címkéket, a jelzőket, a jókislányt, a habos ruhát, a bölcs testvért, a tiszta cipőt, a szorgalmas tanulót, a csendes gyereket?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Meglátni a pofon mögött a félelmet, a kiáltás mögött a kétségbeesést, a harag mögött önmagad el nem fogadását, a sóhaj mögött a tehetetlenséget?
Megérteni a választásomat, az utat, amit tapasztalni kívántam, elfogadni a tanítókat, akikre vágytam?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Rétre szaladni, teljes torokból kiáltani, bocikat simogatni, bicikliről leesni, fűben hemperegni?
Elégnek lenni, napsugárban fürdőzni, sárban csúszkálni, szerelembe még nem belehalni, lambada szoknyában kifulladásig pörögni?
Mondd, lehetek-e kicsi még egyszer?
Szoknyád alá bújni, térdeidbe kapaszkodni, ujjaid még el nem engedni, melleidet szorongatni, abból életet remélni?
Örökkévalóságban bukfencezni, a hasaddal együtt csuklani, csukott szemmel látni, álom nélkül valóságban létezni?
Mondd, lehetek-e még egyszer pusztán a gondolat?
Egy a réttel és szamárral, különbözetlenül a nyíló cseresznyevirággal, szabadon kószálni a halállal?
