Az élményekről

Élményszomj

A flow állapot elérésének feltétele, hogy a cselekvés, amelyet végzünk zökkentsen ki a komfortzónánkból, jelentsen kihívást, mondhatni egy erőfeszítéssel legyűrhető nagy falatot, de mindeközben maradjon a legyőzhető határon belül, ne helyezzen túl nagy nyomás alá és ne támasszon számunkra teljesíthetetlennek tűnő elvárásokat.

Mostanában gyakran érem el ezt az állapotot munka közben, harapom a nagy falatokat, újakra szomjazom és a megfeszített munka közben újabb és újabb sikerélmények járulnak hozzá az önmagamról kialakított kép formálásához, a képességeim tudatosításához. Napról napra magabiztosabban nyilvánítok véleményt, osztom meg gondolataimat különböző nyelveken, különböző országok irodáiban, különböző intellektusú és habitusú emberekkel. Minden egyes feladat, minden egyes kihívás, amely találkozik a fenti feltételekkel elősegíti a személyiség fejlődését.

A kézipoggyászom szinte mindig útra készen áll, hosszú órákat töltök a felhők felett havas hegycsúcsokat és mértani pontossággal felosztott zöld legelőket szemlézve, magamban strigulázom az észrevétlen és kevésbé zökkenőmentes landolásokat egyaránt. Más és más ágyban hajtom álomra fejem, leszek barátságban addig ismeretlen városokkal és ismerem ki magam a világ egyik újabb szegletében.

Milliónyi inger ér pillanatról pillanatra, szinte vég nélkül gyakorlom az empátiát, a megértést más kultúrák szülötteivel, találom fel magam egyre rövidebb idő alatt az ismeretlenben, elegyedek szóba szinte a hét minden napján új emberekkel, társalgok és reagálok a hotelben, az irodában, a múzeumban, a parkban, a boltban, a kávézóban, a repülőn, a reptéren, a taxissal, a takarítóval, a spanyolul vagy épp németül csaholó ebbel. Kóstolok új ízeket, jegyzek meg új fogalmakat, csodálkozom rá számomra szokatlan szokásokra, jegyzek meg új útvonalakat, új városrészeket, új épületek liftjét, új metróvonalakat, új utcazenészeket, új hangokat, új zajokat, új illatokat és új felhőket az égen, ha felnézek.

Slow down

Szerdán éjjel álmatlanul néztem a plafont az aktuális hotel king size ágyának takarója alól. Szemem előtt tolongtak az élmények, a rengeteg tapasztalás, ez a sok új és intenzív inger ami mostanában megtalált. Annyian voltak, hirtelen rájöttem, a feldolgozásban még valahol jóval korábban tartok. Fokozatosan léptem bele a felgyorsult világba, évekkel ezelőtt kezdtem, ez a mostani úgy tűnik, mégis megvisel és időt kér magának.

Míg napközben érzem a flowt, az élmények csodásak, (jóval) túllépnek a megszokotton, mérhetetlen értékekkel és érzéssel gazdagítanak, tudattalanul is többet tanulok, mint azt iskolákban valaha is tanítanak – addig éjjel jön a felismerés, ez a sok harapnivaló boldogság kissé túllépett a befogadható mértékű falaton. Tanulási folyamat ez is, rálelni, hogyan szelektáljak, mennyit engedjek be és hogyan zárjam ki az új egy részét, mikor már túlcsordulna és a fejlődés helyett elkezdene nyomássá válni. Valahogy úgy képzelem most magam, mintha egy hatalmas kosarat cipelnék a fejemen, nagy, nehéz súllyal – pedig talán egy pár dolgot ki is pakolhatnék.

Eleinte végig lestem a habcsókokat a repülő piciny ablakából, csodáltam a tájat, ami éppen szétterült a látómezőmben. Rég ültem már ablaknál, a mai út hamarosan a végéhez közeledik, túl vagyunk már a második órán is. A felhők koszosnak és egyben vakítónak tűnnek odalent, idefent csak a kondenzcsíkok törik meg a reggeli kék eget. Kevésbé új ország, kevésbé új város, már hallom az ereszkedés hangját, fél óra csak és a müncheni gyorson ülök újabb élmények felé zakatolva. Csukódik le a szemem, eltűnnek a felhők kontúrjai. A jóga során a meditáció az egyik, ha talán nem a legfontosabb részlet: ennek során érvényesülnek a gyakorlás hatásai, tudatosulnak az érzetek és fogadja be a lélek a testben történteket. Húsz perc – mondja a pilóta. Húsz perc csendben – mondom én. Feldolgozok.