Wayfaring stranger

Olyan gyönyörű, ahogy a sorsok összefonódnak. Találkoznak az utak, amik már rég elkezdődtek és hosszú ideje egy irányba tartanak. Egyszer csak ott vannak, mint az inda egymásba gabalyodva, kibogozhatatlanul és a legnagyobb természetességgel. Ott folytatódik, amit oly rég valaki egyszer elkezdett. A fájdalmak, a szenvedés, az ólom súlya a szívben, amit előttünk egy szeretett cipelt és észrevétlenül élt tovább bennünk is. Amit egy hosszú és fáradságos úton, nagy munkával megpróbáltunk a helyére tenni, megmunkálni és elengedni. Hogy újaknak engedjünk teret, nagyobbaknak, hogy megtanuljuk elviselni az elviselhetetlent, átélni az átélhetetlent, elfogadni az elfogadhatatlant. 

Egyszer mindennek vége szakad, akkor is, ha folytatódik. És sosincs vége, akkor sem, ha megszakad. Az életek egymásba illeszkednek, megvan a helyük a másikéban, a találkozások sokkal megalapozottabbak, mintsem azt mi átláthatnánk. Talán egy apró részét megérthetjük. Ott, ami egy tánc közben kezdődött - hitted -, az sokkal hamarabb. Évekkel előbb, mikor még nem is tudtad, hogy olyan tánc létezik e világon. De valaki már átélte, megsiratta, eltemette és átadta a lehetőséget neked. Te pedig a sárga ruhádban csak pörögtél és fogalmad sem volt, mibe lépsz bele ezzel. Mit szakítasz fel és mit viszel tovább. Senki sem kérdezte, vállalod-e, szeretnéd-e, elbírod-e. Ez már mind útközben derül ki és akkor már nem érdemes feladni. Mert már tudod, nem lesz vége. Továbbadod, de a te döntésed mit. Az ólomsúlyt, vagy egy átkönnyezett, átizzadt megoldást. Vállalod-e a feladatot, vagy hagyod, hogy elnyomjon. Annyian előtted már elengedték, benned erő van. Élj vele. Tudod, milyen ha feladatot kapsz. Kezedben minden, amivel nekiindulhatsz. Már akkor elfogadtad a kihívást, mikor belementél a táncba és azért kapsz ennyi kincset, hogy lásd, miért érdemes. Mit kaphatsz. Csak a fájdalmon kell keresztülmenni. Bele a legmélyére. Akkor is, ha nem a te hibád volt. Mint a szörf. Mert véletlenek ugye nincsenek. Ráfekszel a deszkára, szemben a hullámokkal és nekimész. Félsz, rettegsz, át kell vágnod a hullámot. Bele a közepébe. ÉS meglátod, utána kezdődik minden. Mikor felbuksz a felszínre. Megfordulsz és akkor kezdődik az élet. A hullámok nem tűnnek el, csak megtanulod meglovagolni őket, tiszteled és együtt élsz velük. Így láthatod a csodás színű eget, ami visszatükrözi az óceán kékjét. Olyan kék nincs még a világon és olyan boldogság sincs. De te már áttörted a hullámokat. Most hát állj fel és tanulj meg egyensúlyozni.