My Lovely Dear

Kinézek, szemerkél a hó, fagyos, ámde erőtlen szellő kavarja körbe-körbe karikába az apró csipetke méretű pelyheket. E-mail tűnik fel az Inbox-ban, időnként kapok meglepetés leveleket, ismeretlenektől, távolból. Nem is tudják talán mennyire szívemhez szólnak, ha Lisszabonról kérdeznek. Felderengenek a képek, eszembe jut a 20 fok, amit Eduardo emlegetett 2 napja Picoas-ra néző szobájából. Pontosan tudom, merre vezetnek a lépcsők, hol kell ügyelni a lépteidre a hiányzó macskakövek okán és merre van a város egyetlen fordított irányú utcája. Emlékek hada, érzelemmorzsák, túlcsordulna éppen már - ekkor kinézek újra, megvillan az Excel ikonja a tálcán, Lisszabon pedig olyan észrevétlenül, ahogy érkezett kisiklik az iroda ablakán, ki a havas háztetők felé. A kéményfüstben még visszaperdül, mintha táncolna egy rövidet, aztán felül a már rég elfeledett déli szél útvonalát követő járatra és egy kacaj kíséretében fricskát mutat a vattacukorral borított tájnak.